A Down-szindrómás gyerekek világa sokak számára ismeretlen, sokak számára pedig kihívás. Pedig, ahogy a világhírű pécsi fotóművész, Mánfai György mondja: „Akárhol születsz meg a földön, lehetsz bármilyen, úgy élj és cselekedj mindig, hogy ember maradjon a neved.” Ez a tábor ennek az emberi értéknek a legszebb bizonyítéka volt.

Van valami nagyon őszinte abban, amikor különböző gyerekek, különböző háttérrel és képességekkel egy táborban találkoznak. A Pécsi Down Alapítvány idei táborában ez az őszinteség nemcsak a programokban, hanem a pillantásokban, a segítő gesztusokban, a cselekedetekben és nevetésekben is jelen volt. A boldogság nem egységes, sablonos állapot – mindenkinek más hozza el. Az egyik gyerek a vízpermetben oldódott fel, a másik akkor, amikor sikerült kimondania egy szót, amit korábban nem tudott. A felnőtteknek pedig az a felismerés volt a jutalom, hogy ezek az apró sikerek valójában hatalmas lépések.

A Down-szindróma nem betegség, hanem egy genetikai állapot, amely a 21-es kromoszóma triszómiája miatt alakul ki. Gyakran társul hozzá értelmi akadályozottság, de minden ember, aki ezzel él, más – ahogy minden ember más. A Down-szindrómával élők nem kevesebbek, nem „mások” abban az értelemben, ahogyan sokan még mindig tévesen gondolják. Ők is ugyanúgy vágynak szeretetre, kapcsolódásra, játékra és sikerélményre. És ha ezt megkapják, vissza is adják – gyakran tisztábban és őszintébben, mint bárki más.

Down-szindrómások egyébként világszerte számos területen értek el kiemelkedő sikereket: vannak közöttük nemzetközileg elismert sportolók, művészek, zenészek, akik kitartásukkal és tehetségükkel példát mutatnak. Sokan közülük önállóan dolgoznak, a közösségi élet aktív résztvevői, és fontos láncszemei társadalmunknak.

A tábor egyik legnagyobb hozadéka épp ez volt: a figyelem. Figyelni egymásra, a határainkra, a hangulatunkra. Amikor egy gyerek elvonul, azt nem büntetéssel, hanem téradással lehet kezelni. Amikor egy másik kapcsolódni akar, azt nem elvárással, hanem örömmel kell fogadni. A csoportdinamika itt nem egy merev struktúra, hanem élő szövet, ami változik, alkalmazkodik, és ha kell, pihen.

A programokat úgy alakították a szervezők, hogy mindenkinek jusson sikerélmény. Volt fürdőzés, játék, alkotás – és sok olyan pillanat, ami nem szerepelt a napirendben, mégis felejthetetlenné tette a hetet. Egy kézfogás. Egy közös tánc. Egy ölelés, amit nem lehetett előre beírni a programfüzetbe.

A zárónapon talán mindenki egy kicsit fáradt volt – de jólesően. A fáradtság a szervezőknek, résztvevőknek azt jelentette: „együtt voltunk”, és ez mindent megért. Ez a tábor arról szólt, hogy embernek lenni sokféle formát ölthet – de a szeretet, az elfogadás és a közösség mindig közös nevező marad.

(Fotónk a Pécsi Down Alapítvány facebook oldaláról.)