Iványi Dalmával korábbi pécsi válogatott kosárlabdázóval beszélgettünk, aki napjainkban a Magyar női kosárlabda-válogatott másodedzője. Hazánkban az első női kosárlabdázók egyike volt, aki be tudott mutatkozni az amerikai női profi ligában, a WNBA-ben. 

Mikor és hogy ismerkedtél meg a kosárlabda sporttal?

- Mezőberényből származom, ahol a szüleim a helyi NB2-es csapatot segítették a pályafutásuk kezdetétől edzőként és játékosként is, de még a húgom is kosárlabdázott. Körülbelül 10 éves lehettem, amikor elkezdtem édesanyám edzéseire járni, de emellett a saját meccseikre is elvittek magukkal. Azok az alkalmak mutatták meg azt a közeget, hangulatot, összetartást, amiről úgy éreztem hogy ezt szeretném. Egyszerűen magával ragadt. Ezért a tanulás mellett azt is fontosnak tartottam, hogy mindig jobb legyek, mindig jobb csapatokhoz kerülhessek, ahol érvényesíteni tudom a szüleim edzéseiről ellopott trükköket is. Így kerültem  később Pécsre is. Mondhatni családi vonás nálunk a kosárlabda sport.

Oszlopos tagja voltál annak a kosárlabda csapatnak, amely a legnagyobb sikereket érte el Pécsett, Rátgéber mester vezetésével. Hogyan emlékszel vissza arra az időszakra?

- 1994-ben kerültem Pécsre, miután befejeztem a gimnáziumi tanulmányaimat Kecskeméten, ahol 14 évesen már a helyi NB1-es csapatban játszottam. Akkoriban kerestek meg a pécsiek és mivel tudtam hogy ez a lehetőség szakmailag mindenképpen előrelépést jelent és még az egyetem testnevelés szakára is be tudtam iratkozni, így magától értetődő volt hogy Pécsre igazolok. Mindjárt az első, 94/95-ös bajnoki szezonban bajnokok is lettünk ami Rátgéber Lacinak is az első bajnoki címe volt. Nagyon kemény volt az első év, kemény edzésekkel, viszont rengeteget tudtam tanulni Horváth Judit mögött, akinek az egyénisége arra ösztönzött hogy sokkal többet hozzak ki magamból, amire a meglehetősen kemény nemzetközi ellenfelek mellett a Laci sajátos stílusa miatt is szükségem volt. Volt amikor sírtam, de a csapattól mindig sok segítséget kaptam, mindig átlandítettek a holtponton. Igazán jó érzéssel emlékszem vissza arra az időszakra. A felnőtté válásomat és az egész életemet alapozta meg.

Az első női kosárlabdázó voltál hazánkban, aki be tudott mutatkozni az amerikai női profi ligában, a WNBA-ben. Mennyiben segítette ez a lehetőség a későbbiekben a karrieredet?

- Eleve nagyon jó döntésnek tartottam azt hogy Amerikába menjek egyetemre tanulni, amiben az is megerősített, hogy ezáltal a profi liga közelébe tudtam kerülni. Majd aztán a sok, kitartó és kemény munkának köszönhetően a kiválasztásokon is jól szerepeltem, így egyenes út vezetett a bajnokságba ahol egyébként volt még egy lány hazánkból, Nagy Andrea személyében. Különös büszkeséggel tölt el az, hogy egy olyan időszakban kerülhettem be a profi ligába, amikor éppen egy másik amerikai profi liga megszűnt, ezáltal a már profi játékosok sorban álltak nálunk, ezért egyetemistaként náluk is jobbnak kellett lennem. Az amerikai bajnokság teljesen más világ mint az európai, ezért a négy lejátszott szezon alatt annyi és olyan tapasztalatokat tudtam megszerezni, amit sehol máshol a világon nem tudtam volna. Mindemellett rengeteg élményt adott a meccsek hangulata, a társaság és a sok csodálatos látnivaló amiket az utazások során láttam, nagyon sok pozitív impulzus ért összességében.

Tudod hasznosítani a WNBA-ben megszerzett tapasztalataidat itthon, az NKA Universitas Pécs női kosárlabda csapat másodedzőjeként?

- Mindenféleképpen! Minél többet lát, tapasztal az ember, annál inkább tud reagálni váratlan helyzetekre. A sportban aki a leggyorsabban reagál és alkalmazkodik, az nagyobb eséllyel lesz nyertes. A mai napig megmaradt bennem a játékos, ezért sokszor játékos szemmel adok tanácsot a pálya széléről. Nem csak edzőként, de akár az edzés gyakorlatokban is tudom hasznosítani a tapasztalataimat. Amerikában a kosárlabda nem csak sport, hanem szórakoztatás is. Az emberek szórakozni járnak meccsre, a szórakoztatásban pedig sok lehetőség rejlik, ezért a játék mellett sok tapasztalatot lehet szerezni a szervezésben is és még marketing tanácsokat is tud adni az ember. A meccsek hangulata, körítése ad egy önfeledt játékérzetet a játékosoknak, sokkal kevesebb ezáltal a stressz játékosként és szurkolóként is. Akkor is boldogok az emberek, ha veszített a csapatuk, mert akkor is jól szórakoztak.

Milyen a kapcsolatod a volt mestereddel, Rátgéber Lacival? Szoktál tőle tanácsot kérni, vagy kapni?

- Viszonylag ritkán találkozunk, mert nagyon leköti az akadémia vezetése, kevés ideje marad másra. Nem igazán szól bele a szakmába. Pár mondatot azért beszélünk amikor találkozunk, de már egyre ritkábban futunk össze, azért is, mert mi már a Lauber sportcsarnokban játsszuk a meccseinket. Viszont figyelemmel kíséri a csapatot és ilyenkor azért ki szokta használni az alkalmat arra, hogy gratuláljon egy-egy elért sikerért.

Hogyan emlékszel vissza a válogatottban töltött időszakodra, milyen élményeket, érzéseket adott egy nemzetet képviselni?

- A válogatott mindig a legnagyobb cél! Amikor a saját nemzetét képviseli és hajt érte az ember, az nem hasonlítható össze semmilyen másik céllal. Iszonyatosan jó plusz töltetet ad hogy ilyenkor azokkal a legjobb játékosokkal játszhatok együtt egy célért, akikkel egész évben ellenfélként gyűrjük egymást. Utánpótlás válogatottként 14 éves korom óta a válogatottról szóltak a nyaraim, később pedig amikor Pécsre kerültem, akkor bemutatkozhattam a felnőtt válogatottban is. Életre szóló emlékeket adtak a felkészülési időszakok mellett a világversenyek is. Pozitívan gondolok a válogatottbeli játékos pályafutásomra akkor is, ha néha egy-egy nagyobb eseményre nem is jutottunk ki. 2007-ben éreztem úgy többed magammal hogy adjunk esélyt egy generáció váltásnak. Majd 2013 és 2014 nyarán rövidebb ideig, aztán 2017-óta folyamatosan segítem a válogatottat másodedzőként, csak most az oldalvonal másik oldaláról és rendkívüli büszkeséggel töltenek el a nemzeti színekben elért sikerek és az ezekre érkező visszajelzések. Azért is vagyok büszke az elért eredményekre, mert a válogatottal sokkal kevesebb idő van felkészülni és az a rövid idő alatt kell a legtöbbet kihozni mindenkiből, saját magunkból is és ez emeli a sikerek értékét.


Mit üzensz a fiataloknak, miért érdemes a kosárlabda sportot választani?

- Ez egy csodálatos játék! A sport által olyan közegbe kerül az ember, ahol indirekt módon tanul meg sok dolgot, jó emberi kapcsolatokra tesz szert. Rengeteg készséget, képességet sajátít el, aminek később hasznát tudja venni a való életben. Közben olyan új élményekkel gazdagodik, mint az utazás, találkozások, új barátok, csapathoz és közösséghez tartozás. Emellett megtanít arra, hogy kifizetődő a sok kemény munka, ha dolgozok, akkor később ki tudok venni belőle és ez egy jó motiváció. A mai rohanó világban a sport rengetek pozitív élményt ad, kapcsolódást, kapcsolatokat, párbeszédet, közös élményeket