A GMaster nem egyszerűen zenél – élményt ad. A jól ismert rockalapokat saját hangzással keverik, feldolgozásaik és dalaik pedig ugyanazzal az energiával mozgatják meg a közönséget. Ez az a kombináció, ami miatt egy koncert után is a fejekben marad a nevük. Kovács Gergő, a GMaster zenekar frontemberével beszélgettünk.
Pécsen rengeteg zenekar próbálkozik – szerinted mi az, ami miatt a GMasterre emlékeznek az emberek egy koncert után?
- A GMastert szerintem azért ismerik meg könnyen, és azért marad emlékezetes egy koncert után is a nevünk, mert a saját stílusunkat tudatosan keverjük más műfajokkal. Olyan zenekarok hatása is megjelenik nálunk, mint például az Oasis – akiket világszerte mindenki ismer, és rengeteg ikonikus daluk van, amelyek közül többhöz mi is szívesen nyúlunk. Emellett vannak saját átdolgozásaink is. Ilyen például az Omega Gyöngyhajú lány című dala, amit teljesen megújítottunk a mai fiatalok számára: bulizható, ugrálható, énekelhető verziót készítettünk belőle. Ez az a pillanat, amikor egy klubban vagy kocsmában egyszerűen mindenki velünk énekli a szöveget – és ez elképesztő energiát ad. A saját dalainkra ugyanúgy táncolnak, tombolnak és ugyanúgy élvezik őket, mint a feldolgozásokat. Ez számunkra fontos visszajelzés, hiszen látjuk, hogy nem csak a jól ismert számok működnek, hanem a saját hangzásunk is. Ami igazán megkülönböztet minket más zenekaroktól, az az, hogy egy olyan stílust képviselünk, amit ma már nagyon kevesen játszanak: a dallamos rockot, a pop-rockot, illetve a klasszikus rock and rollt. Ezek a műfajok egyszerre bulizhatók, dallamosak, énekelhetők, és közben megvan bennük az a dinamika és ritmika, amire tényleg „meg lehet őrülni”.
Magyar rock feldolgozásokat játszotok – volt olyan dal, amitől először féltél, hogy ‘ehhez nem nyúlunk’, aztán mégis bevállaltátok?
- A Gyöngyhajú lány az Omegától különösen fontos számunkra. Ezt a dalt még édesapám zenekara dolgozta át több mint húsz évvel ezelőtt, és ő adta tovább nekünk. Megtanította, hogyan játsszuk, mire figyeljünk, hogyan szóljon igazán jól. Mi pedig tovább vittük ezt az örökséget: hozzányúltunk néhány részlethez, finomítottunk a hangszerelésen, átírtam a szólókat, és beletettünk pár olyan sajátos megoldást, ami már a mi hangzásunkat tükrözi. Őszintén szólva azonban máig van bennem egy kis félsz. Ez egy ikonikus magyar dal, amit mindenki ismer. Néha elgondolkodom azon, hogy vajon mit szólna hozzá az Omega valamelyik tagja, vagy akár a menedzsmentjük, ha meghallanák a mi verziónkat. Tiszteletből nyúltunk hozzá, de mégis ott van bennem az a természetes izgalom, hogy hogyan fogadnák azt, hogy egy ilyen legendás számot dolgoztunk fel.
Ha egyetlen számot kellene választanod, ami legjobban leírja a zenekarotokat, melyik lenne, és miért pont az?
- A zenekarunkat talán a legjobban édesapám által több mint 20 éve írt, Fordulj a Nap felé című szám írja le, melyet a zenekar minden tagja magáénak érez. Ezt a dalt már a koncerteken is játsszuk, és nagyon erős visszajelzéseket kapunk rá. Egy dallamos rockszámról van szó, amelyben váltakoznak a líraibb, lassabb részek és azok a dinamikusabb, erőteljesebb szakaszok, amelyekre igazán lehet bulizni. Ha mélyebben belenézünk a szövegbe, egy életutat rajzol ki: benne van a kezdet, a közép és az elmúlás is. Az, ahogyan élünk, ahogyan elindulunk, ahogyan változunk. A hangszerelés pedig ezt az érzelmi ívet erősíti: az orgona, a gitárok és a dobok nagyon harmonikusan dolgoznak együtt, hogy átadják azt a hangulatot, amit a szöveg is hordoz. Számomra ezért ez a dal az, ami a legjobban megmutatja, kik vagyunk zenekarként.
Milyen érzés Pécsen, "hazai pályán" játszani?
- A közönség fogadtatásáról azt tudom mondani, hogy Pécs egy rendkívül élő és pezsgő zenei város. Rengeteg zenész, rengeteg zenekar van, sokan több formációban is játszanak, és nagyon sokféle stílus jelenik meg a városban. Emiatt a pécsi közönség zeneileg nyitott, tapasztalt és igényes – és éppen ezért számunkra különösen nagy dolog, hogy ennyire pozitívan reagálnak ránk. A visszajelzések alapján mindenki élvezi azt, amit csinálunk: a pop-rock, rock and roll és dallamos rock keveréke valahogy ösztönösen működik az embereknél. Majdnem mindenki elkezd bólogatni, táncolni, ugrálni vagy énekelni – egyszerűen megmozdítja őket a zenénk. A Trafik két Open Mic estjén például teljesen megőrült a közönség, amikor a Gyöngyhajú lányt játszottuk. De nem csak a feldolgozásokra reagálnak így: a saját számainknál is velünk énekelnek, ugrálnak, és tényleg átadják magukat az élménynek. Úgy érzem, szeret minket a pécsi közönség. És ez hatalmas erőt ad, mert egy ilyen zeneileg telített városban csak akkor működik valami, ha őszinte, energikus és valóban megérinti az embereket.
Volt már olyan koncertetek, ahol valami teljesen váratlan dolog történt a színpadon – ami végül még jobbá tette az estét?
- Természetesen előfordult már velünk is váratlan helyzet a színpadon. Volt például egy fellépés, ahol két gitáron is elszakadt egy húr ugyanazon az estén. Emiatt a szólókat nem tudtam úgy eljátszani, ahogy eredetileg terveztem, és a számok egy részét is improvizálnom kellett. Mégis, ezek a bakik soha nem veszik el a koncert élményét. Ugyanúgy élvezzük a fellépést, ugyanúgy beleadunk mindent, és a közönség is érzi, hogy nem állunk meg egy pillanatra sem. A váratlan helyzetek néha még hozzá is tesznek az egészhez: emberivé teszik a produkciót, és megmutatják, hogy élő zenét játszunk, valódi energiával. Szóval igen, történnek ilyenek, de ettől függetlenül mindig végigcsináljuk, és mindig kihozzuk belőle a maximumot.
A feldolgozásoknál inkább tisztelegtek az eredeti előtt, vagy szerettek bele is ‘piszkálni’ a dalokba, hogy sajátotok legyen?
- A feldolgozásokkal kapcsolatban mi mindig azt valljuk, hogy ezekkel elsősorban tisztelgünk az eredeti előadók és a dal szerzői előtt. A szöveghez soha nem nyúlunk hozzá – ezt a zenekaron belül le is fektettük szabályként, és ígéretet tettünk egymásnak, hogy a dalszöveg szent és sérthetetlen marad. Amihez hozzányúlunk, az leginkább a hangszerelés. Például a Gyöngyhajú lány esetében is csak annyit változtattunk, hogy bizonyos hangszereken másképp játszunk: az orgonán, vagy a gitárokon modernebben, tisztábban. Ugyanez igaz az Oasis‑feldolgozásokra is – a dalok alapját meghagyjuk, csak a saját hangzásvilágunkat adjuk hozzá.
Fiatal zenekarként mit láttok: ma könnyebb vagy nehezebb elindulni, mint mondjuk a Tankcsapda idejében?
- Szerintem a mai zenekaroknak vannak előnyeik és hátrányaik is a régebbi időkhöz, például a Tankcsapda indulásához képest. Akkoriban még nem volt internet, nem volt Spotify, YouTube vagy bármilyen platform, ahová egy kattintással fel lehetett tölteni egy dalt. A zenét CD‑n, kazettán vagy bakeliten lehetett kiadni, és teljesen más volt az útja annak, hogy egy zenekar eljusson a közönséghez. Ma sokkal könnyebb megjelentetni a saját szerzeményeket – elég feltölteni őket a streaming platformokra vagy a közösségi médiába. Ez viszont egyben hátrány is, mert rengetegen rájöttek erre a „kiskapura”. Óriási a verseny, és nagyon nehéz kitűnni a tömegből. Minden azon múlik, mennyire vagy jelen Instagramon, Facebookon, TikTokon, YouTube‑on – egyszerűen mindenhol ott kell lenni. Ugyanakkor van egy nagy előnyünk is: ma is ugyanúgy be lehet kerülni kisebb klubokba, kocsmákba, mint régen. A Tankcsapda is így kezdte, és szerintem ez ma sem változott. Ha van pár jó dalod, van energiád és merszed kiállni, akkor ugyanúgy meg lehet ragadni az embereket. Szóval a világ megváltozott, a lehetőségek is mások, de a lényeg ugyanaz maradt: őszintén kell zenélni, és oda kell tenni magad minden egyes koncerten.
Mi az a hely Pécsen, ami szerinted a legjobban passzolna egy brutál jó GMaster koncerthez?
- Szerintem egy igazán ütős GMaster‑koncerthelyszín az idei majális Kertvárosban, ahol május 2‑án fellépünk. Nagy a tér, nagy lesz a színpad, a hangosítás pedig brutális lesz – minden adott ahhoz, hogy a zenénk igazán nagyot szóljon. A másik helyszín, amit kiemelnék, a Lauber Dezső Sportcsarnok. Ott is hatalmas a befogadóképesség, profi a hangosítás, és a színpadon is bőven van helyünk ahhoz, hogy igazán látványos és energikus show‑t adjunk. Ez a két helyszín az, amit jelenleg a leginkább alkalmasnak érzek arra, hogy megmutassuk, mire képes a zenekar egy nagy térben, nagy közönség előtt.
Legutóbb a Lauber Dezső sportcsarnokban egy gála keretein belül léptetek fel a hazai rockzene alapkövei előtt. Milyen érzés volt élő legendák, az Edda és a Dinamit előzenekaraként fellépni?
- Az Edda és a Dinamit előtt előzenekarként játszani hatalmas megtiszteltetés volt. Mindannyiunkat felemelő érzéssel töltött el, hiszen ezek a zenekarok több mint 40–50 éve meghatározói a magyar rockzenének. Olyan ikonok, akik generációkat inspiráltak, és akiknek a dalain mi is felnőttünk. Két ilyen tapasztalt, ennyi eladott lemezzel és ennyi klasszikussal rendelkező zenekar előtt színpadra állni óriási élmény. Nagyon nagy öröm volt számunkra, hogy megmutathattuk magunkat nekik is, és hogy láthatták: a fiatalabb generáció is képes igazi rock and rollt játszani, ugyanazzal a szenvedéllyel és energiával, mint a nagy elődök. Ez a fellépés mindannyiunk számára mérföldkő volt.
