A szó, amely egy időben még a jövőről szólt. Ma már gyakran a jelen lelkiismeret-feloldozó formulája.

Az első határvonal, amitmegtanulunk.Az utolsó, amit rendesen használni merünk.

A Bóbita Bábszínház Amália című előadása különleges érzékenységgel beszél kapcsolódásról, vágyakról és önismeretről. Schneider Jankó rendezése nemcsak a gyerekeket, a felnőtteket is mélyen megszólítja.

Nem kor.Nem státusz.Veszteségek elfogadása díszcsomagolás nélkül.

Az a pillanat, amikor a személyes félelmek rendszert kapnak.Nem eszméből indul. Érzelmi mozdulat. Rendet akarunk ott, ahol bizonytalanok vagyunk.

Játék – miért felejtettük el? Mert túl komolyan vettük magunkat.És közben elfelejtettük, hogy a játék nem felelőtlenség, próbaüzem.

Van egy tréfásan emlegetett, de teljesen komoly mondás pécsi színházi körökben; nevezetesen, hogy "Alapi Tóth Zoltánnál talán csak Alapi Tóth Zoltán tud jobban rendezni". Ez szombaton ismét bebizonyosodott, amikor a költészet napja alkalmából a Pécs "Nekem: a város mindörökké" című darabot mutatták…

Egy korszak csak később érti meg, hol is állt valójában.

Lépés? Azt hisszük, hogy a haladás mértékegysége. Technika. A-ból B-be jutás.Pedig a lépés nem útvonal — hanem lemondás a biztonságról.

Március 14-én, a nemzeti ünnep előestéjén mutatták be William Shakespeare Macbeth (MacbeTT) című tragédiáját a pécsi Bóbita Bábszínházban. Az előadás rendezője Alapi Tóth Zoltán, aki ezúttal is határozott alkotói vízióval és erősen képi gondolkodású színházi nyelvvel közelített a klasszikus műhöz.