Egyre több magyar szorít a világűrben lévő Kapu Tibornak, aki a HUNOR – Magyar Űrhajós Program keretében történelmet ír. De vannak, akik számára ez nemcsak nemzeti büszkeség, hanem személyes ügy is. Egy ilyen pillanatot örökített meg még Kapu Tibor indulásakor Kristóf Péter, pécsi innovációs szakember, aki hosszú ideje aktív szereplője a magyar űrkutatás háttérfolyamatainak.
Kapu Tibor, Cserényi Gyula és Kristóf Péter – mindhárman a magyar űrtevékenység szereplői. De míg a két űrhajós a reflektorfényben meghatározó arcai a programnak, addig Kristóf Péter inkább a szervezőmunka és a háttér-inspiráció oldaláról segítette az elmúlt években a HUNOR programot. „Örülök, hogy szakmai rendezvények szervezésén keresztül, valamint magyarként én is részese lehetek a hazai űrtevékenységek történetének és történelmének” – írta ki korábban közösségi oldalára.
Kapu Tibornak eredetileg július 10-én kellett volna visszatérnie a Földre, ám a leszállás egyelőre elmaradt. A NASA és a SpaceX hivatalos közlése szerint az időjárási körülmények és biztonsági protokollok miatt halasztották el a Crew Dragon kapszula visszatérését.
A HUNOR-program következő napjai kulcsfontosságúak: a visszatérés új időpontját hamarosan bejelenthetik. A szakmai közösség, benne a pécsi Kristóf Péterrel és a támogatók továbbra is figyelemmel kísérik az eseményeket – nemcsak mint technológiai mérföldkövet, hanem mint egy hosszú előkészítés eredményét, amelyben kutatók, mérnökök, tudósok és elkötelezett szervezők egyaránt részt vettek.
(Fotó: Kristóf Péter facebook oldala - A képen balról jobbra: Cserényi Gyula kapu:űrhajós, Kristóf Péter, pécsi innovációs szakember és Kapu Tibor űrhajós.)