A világhírű művészeknek otthont adó New York-i Carnegie Hallba egy verseny eredményeként most eljutó gitárművésszel, Szigeti Bencével beszélgettem eddigi pályájáról, a sikere mentén kialakult összefogásról és a jövőbeli terveiről.
Emlékszik még arra a pillanatra amikor először fogott gitárt a kezébe? Mi fogta meg benne gyerekként?
- Az első gitáromat a nagyszüleimtől kaptam óvodás koromban, mert már akkoriban is tartottunk otthon lakáskoncerteket és akkor történtek meg az első érintések - persze amatőrként - amik nagy hatással voltak rám. Így alakult ki, hogy először zeneóvodába, később pedig zeneiskolába is beírattak a szüleim és akkor már nem volt kérdés, hogy mit választok.
Mennyire játszott szerepet Pécs abban, hogy ma ott tart, ahol? Kik segítették, kik inspirálták?
- Az alapok a zeneiskolában indultak el Sára Erika tanítása mellett, aki egyébként nagyon sok fiatal művészt indított el a zenei pályán és aki az elmúlt évtizedek legkiemelkedőbb gitártanára volt, így abszolút ő alapozta meg a karrierem. Aztán Pécsett a Művészeti Gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat, ahol Straub Tamás és Tóth Álmos egy teljesen más perspektívát mutattak meg, de motiváltak és rengeteg támogatást kaptam tőlük a gyakorlásomhoz. A versenyekre való felkészülésben is mindig mellettem álltak és mondhatni ez alapozta meg az egyetemi évek alatt elért sikereimet.
Mit érzett, amikor megtudta, hogy a Carnegie Hallban játszhat majd? Ez egy álom volt vagy inkább cél?
- Ez a két dolog sokszor összemosódik szerintem. Vannak álmaink, de mellette természetesen céljainknak is kell lennie. Vannak álmok, melyek nem reálisak örökre álmok maradnak, de ezt mindig realitásnak gondoltam hogy egyszer létrejöhet. Csak azt nem gondoltam, hogy ilyen fiatalon el fog jönni. Amikor megtudtam, nagyon boldog voltam, leírhatatlan érzés volt, alig akartam elhinni és most is hihetetlennek tűnik, hogy nemsokára New Yorkban fogok játszani. Szinte felfoghatatlan.
Hogyan néz ki egy átlagos napja most, a nagy fellépés előtt? Milyen mértékű felkészülést igényel egy ilyen koncert?
- Mozgalmasak a napok, most is vannak koncert fellépéseim a Balatontól Szegedig, de mellette a hétköznapi dolgaimat is rendeznem kell, szóval nem unatkozom. Amerikában kettő koncertem lesz; egy a Carnegie Hallban, aztán pedig a New York-i Főkonzulátus dísztermében is lesz egy. Ezekre a fellépésekre is sokat készülök közben, de szerencsére olyan műsort fogok vinni, amit már itthon is számtalanszor bemutattam. Ez lesz a "nagybetűs koncert", de attól még ugyanúgy készülök rá, mint bármelyik másikra. Nem szabad különbséget tenni az előadások között, a legkisebb fellépés is ugyanolyan fontos, mint a legnagyobb. Éppen ezért nem kevésbé készülök az augusztus 16-án Pécsett a Zsolnay Negyed Pirogránit udvarában tartandó gyertyafényes koncertemre sem, ahol Dénes Dorottyával adunk elő egy gitár - cselló koncertet.
Mit játszik majd New Yorkban? Van olyan darab, amit különösen fontosnak tart – akár üzenetként is?
- Agustin Barrios Mangoré Katedrális című művét biztosan be fogom mutatni úgy, hogy ezen tanultam meg gitározni. Ez biztosan meg fog szólalni, de gyakorlatilag az egész Guitar Legends sorozatomat el viszem magammal New Yorkba. Nagyjából ugyanazzal a műsorral készülök mint Pécsett és minden fel fog csendülni abból is, amit a pécsi közönség hallhatott azon a jótékonysági koncerten, amit Dr. Barkóczi Csaba önkormányzati képviselő szervezett meg nekem a Belvárosi Református Templomban, Ispitaalján még májusban.
Mit mondana egy pécsi fiatalnak, aki most kezdi a zenét? Mik a legnagyobb buktatók és legszebb élmények ezen az úton?
- Én is tanítok zeneiskolában, ezért tudom hogy nem könnyű motiválni őket. Első körben az a legfontosabb, hogy megszeressék a zenetanulást ahova a szüleik beíratták és ne egy kötelező rosszként tekintsenek rá. Ugyanúgy, mint a sportot, a zenélést is a mindennapjaivá kell tenni a tanulónak, túlzott elvárások nélkül - úgy, hogy ne érezze azt tehernek. A sportnál maradva, ugye Messinek vagy Ronaldonak sem születik mindenki, így a zenében is nehéz megtalálni azt, aki igazi művész lesz, ezért a szülői támogatáson túl nagyon sok türelem és kitartás kell minden irányból mint a zeneszeretet és a megfelelő a tanárok. Azt tanácsolom mindenkinek, aki zenélni kezd, hogy először is keressen egy pontot, amihez kapcsolódni tud, hogy meg tudja szeretni a zenélést és a többi úgy is jön és alakul.
Hogyan fogadta, hogy pécsiek gyűjtést indítottak az utazásához? Számított ekkora támogatásra?
- Őszintén szólva ekkora támogatásra nem számítottam. Titkon reméltem hogy lesznek akik beállnak mögém, de az példátlan ahogy a számos szervezet és a már említett Barkóczi úr mellett három másik képviselő is mögém állt, de a Pécsi Rotary Clubon túl a PTE és az önkormányzat is beszállt az utam finanszírozásába, szóval tényleg példátlan összefogást tapasztaltam a magam részéről. Igyekszem méltán képviselni a városomat és méltó módon felhasználni ezt a támogatottságot.
Mit szeretne még elérni? A Carnegie Hall csúcspont vagy csak egy újabb lépcső?
- Erre most úgy tekintek, mint amikor egy különleges dolog történik, de attól még a hétköznapok szépségét nem ebben kell megtalálni, mert azért minden héten nem mehetünk a Carnegie Hallba játszani és valahogy ezt az analógiát vezetném le a saját karrieremre is. Nemrég jártunk Erdély ritkábban lakott falvaiban is csaknem tíz helyen. Olyan helyeken adtunk koncertet, ahol gyakorlatilag még sosem volt klasszikus zene és nagyon megható fogadtatásban volt részünk, szóval ez is egy cél, de ugye nem eltitkolt célom hogy itthon is minél több helyszínre eljussak és a későbbiekben sem kizárt a nagyobb koncerttermek látogatása sem.
