Ha Magyarország történetében van király, akinek a neve hallatán egyetlen helyszín ugrik be mindenkinek, akkor az II. Lajos (a képen balról). Nem Buda. Nem Visegrád. Nem Esztergom. Hanem Mohács. Nem tudunk más magyar királyról, aki Baranya vármegyében lehelte ki életét.
A magyar királyok hosszú sorában ő az a ritka uralkodó, akinek a sorsa úgy forrt össze ezzel a vidékkel, hogy nemcsak megfordult itt, átutazott — hanem itt érte utol a vég is sajnálatos módon. A mohácsi csatatér, a megáradt Csele-patak, a páncél súlya avagy idegenkezűség?
A koraszülött király, akit korának meghazudtoló orvosi bravúr mentett meg
II. Lajos (1506–1526) sorsa a kezdetektől törékenynek tűnt, folyamatos küzdelmek kísérték végig rövid életét.
A történeti feljegyzések szerint koraszülöttként jött világra, annyira gyengén, hogy a környezetében már-már lemondtak róla. A kevésbé ismert történet szerint a csecsemőt levágott sertésekbe bújtatva tartották melegen - „inkubátor híján” disznógyomorba burkolva próbálták életben tartani. Ez olyannyira hatásosnak bizonyult, hogy a gyermek megerősödött és koraszülöttségének nem maradt semmi nyoma.
És ha már az első napokban ennyire az élet és halál határán állt, a későbbi története drámai módon folytatta ezt a mintát.
Gyerekkirály – a korona a fején, a hatalom mások kezében
Apja, II. Ulászló 1516-ban elhunyt, ezután a 10 esztendős II. Lajost az akkori országgyűlés nagykorúvá nyilvánította, majd megkoronázták. Olyan fiatal volt, hogy valójában nem is ő kormányzott.
A királyi korona a fején volt, a cím az Övé volt, a döntések viszont egy 28 tagú tanácsos testület: főurak, udvari csoportok kezében volt. A Jagelló-kor Magyarországa nem az erős központi királyi hatalomról volt híres. Sokkal inkább arról, hogy: a bárói ligák egymással versengtek, az ország pénzügyileg gyengült, a hadsereg szervezése döcögött.
Közben az Oszmán Birodalom épp abban a korszakában járt, amikor a „lassú terjeszkedésből” átment a „kíméletlen nagyhatalmi gépezetbe”, tehát elindult a fénykora felé, korának szuperhatalmává nőtte épp ki magát.
II. Lajos tehát úgy nőtt fel, hogy a királyi szerepét egyre inkább körbefonta a tehetetlenség, országa és személye is egyfajta kényszerpályán volt, Magyarország ütközőállam lett az Iszlám és Nyugat-Európa között...
II. Lajos és Pécs
A fiatal király 1521 őszén Pécsen tartózkodott, hiszen Pécsen keltezett királyi oklevelek maradtak fenn tőle ebből az időből, de lássuk, mi is volt az oka ennek?
1521-ben Nándorfehérvárat a törökök ostrom alá vették, sajnos a magyar vezetés későn reagált: a mozgósítást csak július végén rendelték el, a tanács nem mérte fel időben a veszélyt.
II. Lajos nemesi- és közfelkelést hirdetett, és cseh, morva, illetve német zsoldosok is elindultak, de a tolnai gyülekezőhelyen eleinte alig jelent meg had, sajnálatos módon, csak a király kislétszámú csapata ért a megbeszélt helyre időben. Nándorfehérvár közben elesett, ezután néhány főúri és főpapi csapat végül csatlakozott a gyülekező magyar sereghez és a zsoldosokkal Mohácsig vonult, miközben a törökök feldúlták a Szerémséget és sok embert rabságba hurcoltak délen.
Lajos megpróbálta egyesíteni seregét a zentai, erdélyi és horvát hadakkal, hogy visszaszerezze a fontos várakat, ám Mohácsnál járvány tört ki a táborban, a király és több főnemes is megbetegedett, végül a sereg szétszéledt. II. Lajos ekkor jött kíséretével Pécsre, itt lábadozott 2 hónapig.
II. Lajos portréja a mohácsi festőművész, Kedves János által Vecellio nyomán
1526 augusztus 29. - a király nem a háttérből nézte a csatát
A mohácsi csata előzményeiről, okairól és magáról a csatáról több korabeli krónikás beszámolt, talán a leghitelesebb szemtanú, Brodarics István kancellár volt.
Ő elmondja, hogy a csata előtt: "Még előtte sokat vitatkoztak a király személyéről: voltak, akik úgy gondolták, álljon néhány válogatott emberével a csatán kívül; de látható volt, hogy ezt a sereg semmiképpen nem fogja megengedni, mert azt akarják, hogy mint az szokásban volt, vegyen részt a csatában."
II. Lajos nem húzta ki magát. A kancellár a következőket mondja a királyról, mikor a sereg felállt a mohácsi síkon augusztus 29-én: "Szelleme, külseje, virtusa révén mintha csak isten
Volna, reményünk, dísze királyoknak, ha engedi sorsa."
A csata mindössze másfél órán keresztül zajlott, kezdetben a magyar lovas sereg vehemens támadása bizakodásra adott okot, talán így élte meg Lajos királyunk is, így fogalmaz erről a kancellár: "Vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy csapatunk első rendjeit megelőzve egészen előretört, és ott bátran harcolt az ellenséggel" - ezt a képet ábrázolja illusztrációnk/borítóképünk a cikk elején.
Végül a magyar támadás megrekedt, a török tüzérség szüntelen ágyúzása, valamint a janicsárok folyamatos tüzelése megállította a magyar előretörést. A fejek felett repkedő ágyúgolyók és a füst, amit a szűnni nem bíró lövések árasztottak zűrzavart alakított ki a mieinknél és mind többen fordultak vissza és fogták menekülőre, végül a király is így tett testőreivel.
A menekülés: megáradt Csele-patak vagy ármány
A csata után jött a káosz. A magyar sereg szétesett, a visszavonulás meneküléssé vált. Mindenki amerre látott és lehetséges volt, sokan estek áldozatul a csatatértől keletre, a mocsárban a Vizslaki-rétnél, és Mohácstól északra a megáradt Csele-patak torkolatánál és az azt körülvevő iszapos, ingoványos szintén mocsaras területen. Délről és nyugatról az ott lévő török seregtestek miatt volt lehetetlen a menekülés. Azonban az oszmánok nem vették üldözőbe a magyar sereget, mert cselnek hitték a visszavonulást, így végül sokan megmenekültek.
Kizárólag Brodarics kancellárra támaszkodni nem lehet, mert ezeket a történéseket már nem láthatta mind saját szemével, hanem ő maga is mások elmondására támaszkodik, amikor II. Lajos király haláláról és megtalálásáról ír.
"A mocsár is nem egyet nyelt el mély örvényeiben: sokan azt mondták, hogy a király is ott pusztult el. Azonban később egy meredek part hasadékában lelték meg Mohács fölött, fél mérföldnyire a Csele nevezetű falu alatt. Ezen a helyen akkor a Duna áradása miatt a szokottnál magasabban állott a víz: itt fulladt bele a vízbe lovával együtt úgy, ahogy fel volt fegyverkezve. Még mások is vesztek itt el, valamivel arrább találták Trepka András és Aczél István holttestét."
Cettricz: a testőr, aki „végignézte”?
A forrásokban szerepel egy testőr, Czettricz (vagy hasonló alakban), aki állítólag ott volt Lajos mellett és az volt a feladata, hogy az élete árán is védelmezze. Hogyan történhetett meg, hogy a király a mocsárba süllyed és a testőre csak nézi?
Anton Vodička cseh úr (Antonio Boemo néven velenceiek kéme) korabeli beszámolója így foglalta össze a történteket: "„a király néhány főpappal és úrral szintén menekülésre fogta, mikor látta, hogy már mindenki elmenekült. Egy Báta nevű helyre érve a király át akart gázolni egy mocsáron, Czettritz nevű kamarásának példáját követve, de mivel túl nehéz fegyverzetben ült egy páncélozott lovon, Trepka udvarmesterrel és másokkal együtt a mocsárba süllyedt, és ott lelte halálát. […] A királyné elküldte kamarását, Czettritzet, hogy keresse meg a királyt azon a helyen, ahol elsüllyedt a mocsárban. A vízben találta meg, még a fegyverzete is ott volt mellette, amit valaki leszedett róla. Egy kis gyűrűt is talált, amit a királyné ajándékozott urának. A bőrt lenyúzva húzta le ujjáról a gyűrűt, levágott szakállát egy kendőbe tette, és megmutatta a királynénak. A király testén nem talált sebet."
Sárffy Ferenc győri várparancsnok, aki egyike volt a katonáknak, akik a király holttestének felkeresésére indultak, az alábbiakat tapasztalta: "Nem messze ettől a mocsártól végre egy friss sírdombot pillantottunk meg, s az alatt – mintegy isteni útmutatásra – a királyi felség elhantolt holttestét találtuk meg. […] Nem akarok hízelegni, de főtisztelendő uraságod kegyeskedjék elhinni nekem, hogy sohasem láttam emberi holttestet, mely ennyire épen megmaradt volna, ennyire ne lett volna undorító és ijesztő. Mert nem volt a felség testének legkisebb része sem feloszlóban, s egyetlen kicsiny, arany érme méretűt leszámítva, a legkisebb seb sem volt rajta"
Halála körül mai napig sok a kérdőjel, furcsa, hogy testőre hagyja elsüllyedni a királyt, különös, hogy nem a mocsárban, hanem már eltemetve találják meg a királyt, akinek teste nem mutatta azokat a bomlási folyamatokat, mint amelyeket a többi megtalált és vízbe/mocsárba fulladt főúrak, mint pl. Trepka udvarmester megtalált holtteste mutatott.
Vajon tényleg baleset volt csak? A mocsárba fulladt volna és mindezt végignézik katonái. Vagy talán segítettek neki elsüllyedni? A kortársak is leírják mindkét (vagy több) variációt, mindenesetre az biztos, hogy feltűnően gyanús körülmények veszik körül a király halálát. Az olvasóra bízom a döntést.
II. Lajos holttestének megtalálása - Székely Bertalan (fotó: Közkincs)
Súlyos következmények
A csata után még hónapokkal, sokakban élt az a kép, hogy a király túlélte, túlélhette a csatát, ezért holttestének felkeresése fontossá vált, hogy eloszlassa a kételyeket.
Kinek volt a legfontosabb és legsűrgősebb II. Lajos holttestének megtalálása?
A két trónkövetelőnek, Szapolyai János erdélyi vajdának és Habsburg Ferdinánd osztrák főhercegnek, hiszen mindketten siettek magyar királlyá koronáztatni magukat. Ez előbb Szapolyainak sikerült, miután eltemettette II. Lajost Székesfehérváron, előbb a rendek megválasztották, majd 1526. november 11-én I. János néven meg is koronázták a Szent Koronával. Ferdinándot Pozsonyban, még ugyanez év decemberében választották királlyá a magyar rendek, azonban törvényes koronázására csak 1 évvel később (1527. november 3.) került sor, miután Perényi Péter átállt hozzá Szapolyai oldaláról és a Szent Koronát is kiszolgáltatta az osztrák főhercegnek.
Az ország így előbb 2 részre, majd a törökök állandósulásával, leginkább Buda tényleges elfoglalásától, 1541-től kezdve szakadt 3 részre. Az a belpolitikai káosz, tulajdonképpen magyar belháború, amely I. Ferdinánd és I. János király között zajlott, gyakorlatilag tovább gyengítette és pusztította Magyarországot, e megosztott országgal szemben könnyebb dolga volt a nevető harmadiknak, I. Szulejmán oszmán szultánnak, aki így további hadműveleteket indított hazánkra, és hazánkon keresztül, hogy minél nagyobb területet hódítson meg Magyarországból és Európából.
II. Lajos tragédiája: túl fiatal volt, és túl későn lett király igazán
Lajos történetében van egy különös, szinte irodalmi ellentmondás. Gyerekként király lett, de nem uralkodhatott ténylegesen. Felnőttként uralkodhatott volna, de már nem volt ideje.
A török fenyegetés, a belső politikai széthúzás, a pénzhiány, a hadszervezés problémái mind olyan terhek voltak, amelyeket egy erős, tapasztalt uralkodó is nehezen cipelt volna.
Egy 20 éves fiatalembernek pedig szinte lehetetlen volt. És mégis: amikor eljött a pillanat, nem futott el a felelősség elől. A csatatéren volt és harcolt hazájáért. A történelmet nem a trónteremből nézte.
Az bizonyos, hogy, ha a vesztes csatát Mohácsnál túléli Lajos, úgy nem szakad három részre Magyarország és nyilván egészen másképp alakul országunk történelme. A történelemben természetesen nincsen ha, de egy ilyen tragédiát felidézve, a laikus mégis felteszi a kérdést: vajon mennyi szenvedéstől és pusztulástól kímélhette volna meg az országot egyetlen megmenekült élet?”
II. Lajos király egy 1555-ben készült (29 évvel későbbi) csataábrázoláson Johann Schreier által (részlet)
Az ifjú király természetes fia - Wass másképp Lanthos János
Érdekesség és kevésbé köztudott történelmi tény, hogy Lajosnak volt gyermeke. A gyermek édesanyja az a Wass Angelitha, aki korábban Candale-i Anna magyar királyné (II. Lajos édesanyja) komornájaként szolgált. II. Lajos 1508-as koronázása után a király udvari személyzetébe került, így Angelitha a fiatal uralkodó közvetlen környezetében volt. A források alapján feltételezhető, hogy nem csupán bizalmas udvari személy volt, hanem a király magánéletében is fontos szerepet játszhatott, különösen annak fényében, hogy II. Lajos édesanyja a király születése után három héttel meghalt.
Wass Angelitha végül olyan közel került az ifjú királyhoz, hogy állapotos lett tőle, majd fiút szült neki, (anyja neve után) Wass Jánost, aki krónikásként később a Lanthos János nevet is használta. A fiú hivatalosan soha nem vált a Jagelló-ház elismert tagjává, mivel nem törvényesítették sem apja életében, sem később, így nem viselhette a Jagelló nevet. Létezéséről részben azért tudunk, mert Jagelló Anna és férje, I. (Habsburg) Ferdinánd rendszeres apanázsban részesítette. A pozsonyi kamarai számadásokban hol Wass Jánosként, hol Lanthos Jánosként szerepel, utóbbi a krónikási tevékenységére utal. Pozsonyban, a vár közelében háza és birtoka volt, amelynek jogait I. Ferdinánd 1552-ben adománylevélben is megerősítette. János olykor „hercegként” emlegette magát, kortársai pedig több esetben különc, zavart emberként írták le.
Lajos király tehát, (valamelyest hasonlóképp Mátyás királyhoz) törvénytelen fiút hagyott maga után, aki népes családot alapított Pozsonyban, így nem lehetetlen, hogy vérvonala mai napig fennmaradt és leszármazottjai köztünk élnek.
