Kossuth Lajos alakja a magyar szabadság eszményének jelképe maradt a bukás után is. Az osztrák hatalom 1851-ben „képmásában” ítélte halálra és akasztatta fel a pesti Újépület udvarán – jelképesen, de hivatalosan, mintha valóban végeztek volna vele. Másfél évtizeddel később azonban a nemzet hálája és hite újraélesztette nevét: 1867-ben Pécs városa őt választotta meg országgyűlési képviselőjévé, jóllehet száműzetésben élt Turinban. A két esemény – a jelképes kivégzés és a jelképes megválasztás – együtt mutatja meg, miként lehet valaki egyszerre „halott” és halhatatlan egy nemzet emlékezetében.

Dr. Vargha Dezső ny. főlevéltáros

(Címlapképünkön Kossuth Lajos és jelképes kivégzése - Forrás: Patibulum)

Kossuth Lajos (jelképes) fölakasztása 1851-ben, avagy a hóhér anyagi nyeresége

Aki azt hiszi ma, hogy Kossuth Lajos 1894-ben halt meg, az annyiban téved, hogy jelképes fölakasztása már 1851-ben megtörtént. Az úgynevezett „in effigie,” azaz a képmásában történő akasztás intézménye ismert volt, ennek értelmében a felségsértés és a lázadás bűnét ezzel torolták meg „in contumaciam” (a vádlott távollétében), és ezt nagyon komolyan vették akkor…

A pesti Újépület udvarán 1851. szeptember 22.-én „rendes” kivégzésre sorakozott föl a 3 fős hadbíróság 36 halálra ítélt (Kossuth Lajos és társai) jelképes kivégzésére. A kivonult csendőrlovasság, egy osztag gyalogság jelenlétében olvasták föl az ítéleteket, majd az akkori kor híres hóhéra, Bott Ferenc az akasztófákra sorban felaggatta a halálra ítéltek névjegyeit (közben biztos, elfáradt a keze). Utána, mint akik „jól végezték dolgukat,” katonás rendben elvonultak. (Így járt például gróf Andrássy Gyula /aki a történelem fintoraként, az őt halálra ítélő Ferenc József miniszterelnöke lett 1867-ben/, a török-honban elhunyt Bem József tábornok, és a Párizsban, emigrációban meghalt gróf Batthyány Kázmérunk is!)

Először Bott Ferencnek „csak” egy halálra ítéltért járó pénzösszeget utaltak ki az osztrák hatóságok, későbbi reklamációja után azonban az összesét fölvehette. Ő járt a legjobban…

Pesti Újépület (Forrás: Patibulum)

Kossuth Lajos 1867-es képviselőségi ügye Pécsett

Amikor a „Pécsi Figyelő” (1873-1902) Kossuth Lajos (1802-1894) haláláról tudósított 1894. március 21.-én, fölidézte a lap azt a történelmi érdekességet életéből, amikor 1867-ben a pécsiek megválasztották országgyűlési képviselővé turini (torinói) magányában.

„Kossuth megválasztása Pécsett” volt a hosszú cikk címe, ezt tartalmazta.  „Pécs szabad királyi város történetének örökké fényes lapja marad az, melyen Kossuth Lajos 1867-iki (sic!) megválasztása van aranybetűkkel beírva. Pécs városának az 1865/8-iki (sic!) országgyűlésre megválasztott képviselője, Angyal Pál 1867-ik évben elhalálozván (sic!), a választók körében felmerült az eszme, hogy Kossuthtot kellene képviselővé megválasztani, s ezzel megnyitni neki a hazába való visszatérés útját, melyet a június 9-iki amnestia (sic!) külön hűségesküt követelő feltétele elzárt előle.

Ez eszme oly elementáris erővel kapta meg a választók lelkületét, hogy Kossuth Lajos 1867. november havában óriási többséggel választatott (sic!) meg Pécs város országgyűlési képviselőjévé. Nagy hazánkfia a választásról értesíttetvén (sic!), 1867. november 11-én levelet intézett Blauhorn Antal úrhoz, a pécs-baranyai takarékpénztár (sic!) jelenlegi igazgatójához, ki Kossuth megválasztásának lelkes előmozdítója volt, s e levelében a pécsi választás feletti örvendetes meglepetésének ad kifejezést, ’mert – úgymond – az felelevenítette lelkemben a hanyatló reményt Hazám jövendője iránt.’

Kijelenti továbbá, hogy az ország jelen közjogi helyzetében vissza nem térhet, s ezért kérdést intéz, hogy a választók mikorra óhajtják végleges válaszát, s elvi szempontból kívánatosnak tartaná az igazolás bevárását, hogy az országgyűlésnek alkalom adassék (sic!) a választás tárgyában határozni. Addig is kéri a közvéleménynek az új választáshoz oly irányt adni, hogy konstatálva legyen, miképp Pécs városát nemcsak az ő személye iránti kegyeletes jóakarat vezérelte, hanem elvek, melyekhez következetesen ragaszkodik.

Oly személyre volna tehát a bizalom összpontosítandó, kiről semmi kétség nem lehet, hogy ugyanazon politikai iránynak híve, mely az övé is. – Ilyenekről nevezi meg Szilágyi Virgilt (Berlinben), Irányi Dánielt (Párisban, sic!) és Simonyi Ernőt (szintén Párisban), kiket kitűnő tehetségeknek, szilárd politikai jellemeknek, s elvhű hazafiaknak ismer. Ezt azonban csak egyszerű figyelmeztetésképp írja, mert távol áll tőle a szándék a választók szabad elhatározási jogába beavatkozni.

Angyal Pál (Forrás: Wikipédia)

Az 1868-as levele:

A pécsi választás az országgyűlésen egyhangúan verifikáltatván (hivatalosan ellenőrizve), Kossuth Lajos 1868. évi május hó 1-én megírta pécsi választóihoz intézett történelmi nevezetességű nyilatkozatát, melynek helyi érdekű bekezdését következőkben közöljük: 

’Szabad királyi Pécs városa választóinak. Tisztelt Hazámfiai! Több mint öt hónapja, hogy Önök engem országgyűlési képviselőjükké megválasztottak. Mint független érzelmű hazafiak, kiket attól, mit igaznak ismernek, a hatalom komor tekintete el nem tántorít. Önök Uraim bizalmuk ez ünnepélyes kijelentése által a nép lelkiismeretéből fakadt tiltakozást akarták nyilvánítani a minisztérium azon hatalom szava ellenében, mely engem belügyminiszteri rendelet által notóriusnak kiáltott ki.

És ezt Önök akkor tették, tisztelt Hazámfiai, midőn a csekély személyem iránti bizalomnak még az egyszerű szívélyes jóindulatnak kifejezése is a hatalom által vétekké bélyegeztetett, sőt a hely- és törvényhatósági intézmények érzékeny sérelmével üldöztetésbe is vétetett (sic!). Alkotmányos jogérzelmük e nyilvánításéért mély tiszteletre, kegyes bizalmukért meleg hálára kötelezettnek érzem magamat.

Mint polgár és hazafi hálás elismeréssel tartozom Önök iránt Uraim azért is, hogy a reám ruházott képviselői tiszt el nem fogadása iránti nyilatkozatomat az igazolás kérdésének eldöntése utánra kívánták halasztani. E halasztás Önöknek érzékeny áldozatukba került, mert képviseleti joguk gyakorlata öt hónapon át vesztegelt. De egy nagy elv forgott kérdésben, tudniillik az, hogy vajjon lehet-e a képviselői állás elfogadása elibe (sic!) akadályt gördíteni azáltal, hogy a kormánynak valakit rendeletileg notóriussá tetszik nyilatkoztatni.

Turini dolgozószobája (Forrás: Arcanum)

Én nyereségnek tartom, hogy a képviselőháznak alkalma nyílt e kérdést alkotmányos értelemben eldönteni az által, hogy megválasztásomnak nem valamely kétes modorban, hanem (mit teljes elismeréssel kívánok említeni) még a kormány részéről is minden ellenvetés nélkül, egyhangúlag történt igazolásával oly előzményt állított fel, mely biztosítékul szolgál, hogy a hatalom előtt nem kedves egyének munkásságának elzsibbasztására jövendőben oly visszaélések nem fognak előfordulni, mint aminők a múlt időben nem egyszer előfordultak.

E kérdés ekként el lévén döntve, előállott rám nézve azon kötelezettség, hogy túl soká vesztegelt képviseltetési joguk érvényesítésére – amennyire rajtam állhat – ne késsek alkalmat nyújtani. Teljesítettem e kötelességet a képviselőház Elnökéhez intézett nyilatkozatom által, melynek másolatát tisztelettel mellékelem. Nem lesz Önök előtt váratlan Uraim, hogy hazánk jelen közjogi viszonyai közt nemcsak képviselői állást el nem fogadok, de még azon boldogságot is – az egyedülit, mely után még sóvárgok az életben – kénytelen vagyok magamtól megtagadni, hogy húsz évi számkivetés után szeretett Hazám viszontlátásából vigaszt meríthessek életem örömtelen végnapjainak.

Turini lakása (Forrás: Arcanum)

Rég ismert indokaim ismétlését mellőzhetem. De nem lesz felesleges a főtekintetet constatírozni (véglegesíteni), melyet Hazánk jelen viszonyainak megítélésénél döntőnek tartok, és szemügyre venni egynémelyét azon tekinteteknek, melyekre a nemzetet megnyugvás végett utalni szokásba jött. A nemzetről szólok, nem magamról. Ismerik Önök Gallilei (sic!) életéből ama jelenetet, midőn a földgömb forgása felőli hitét megtagadni kényszeríttetve, az abjuratio (esküvel való tagadás) perczében (sic!) is kitört kebléből az ismeretes: ’epur si muove’ (’és mégis mozog’).

Nekem is lehetnek, nekem is vannak érzelmeim, s politikai religiómnak (adott szómnak) lehetnek – vannak – komoly meggyőződésen alapuló hitágazatai, melyeken éppen, mert komoly meggyőződésen alapuló hitágazatai, melyeken éppen, mert komoly maggyőződésen alapulnak, az események semmi fordulata nem változtathat, sőt még a reménytelenség sem változtathatna. – Pedig a reménytelenségtől távol vagyok.

De rágalmazzon bár a kaján irigység, gyanúsítson a pártszenvedély, s értsen félre az elfogultság, azon öntudattól senki sem foszthat meg, hogyha még az ifjúság remény fogékony korában sem foglalt soha helyet polgári tevékenységem ösztönei közt akár a nagyravágyás, hitszomj, tekintély vadászat, vagy gyugtalansági viszketeg (sic!), akár pedig bármely önző érdek, most, midőn a szenvedett csapások alatt minden személyes érdek iránt tökéletesen elfásulva eszem kenyeremnek végmorzsáit, bizonyosan eléggé önzéstelen hazafi tudok lenni, hogy Hazám állapotát ne, saját érzelmeim szempontjából, hanem tisztán tárgyilagos szempontból bíráljam, s ne azt nézzem, hogy mi elégítene ki engem, hanem azt, hogy mivel elégedhetik meg a Nemzet maga.’

Kiegyezést elutasító levele 1867 (Forrás: Magyar Újság)

A Kiegyezésről és a köszönetről

Ezután ragyogó tollal, s meggyőző logikával kifejti azt a közjogi programot, melyet a függetlenségi és 48-as párt (sic!) is magáévá tett, s következőkben fejezi be az eseményszámba menő levelet: ’A kérdés lényege az: Magyarország az osztrák államba beolvadott (sic!) tartomány akar-e lenni, vagy állam maga, mely az egy fejedelem alatt levő többi országokkal jó egyetértésben akar élni, de velök (sic!) egy államtestületté olvadni nem? E kérdésre lesz hivatva a nemzet a jövő választásoknál döntő feleletet adni.

Isten engedje, hogy minden választó áthatva legyen hivatása nagyságától, s ne félszegségekben, ne simítgatásokban, hanem határozott eltökélésben keresse a haza üdvét, mert a nemzet várponton áll. Önökről tisztelt Hazámfiai erősen hiszem, hogy magasztos hivatásuknak mind a mostani, mind a jövő őszi választásnál meg fognak felelni férfiasan.

Az agg Kossuth Lajos (Forrás: Histoire de France)

Kérem vegyék tiszteletem adója gyanánt, hogy nem is buzdítom, mert bízom. Fogadják az irántam mutatott kegyért mély hálámat, és engedjék reménylenem (sic!), hogy továbbra is meg fognak tartani jóindulatukban. Kelt Turinban, május hó 1-ső napján 1868. KOSSUTH LAJOS.”     

Itt térjünk vissza a jelképes akasztás ügyéhez. Mivel „kivégezték” 1851-ben „hivatalosan,” megszűnt létezni (a Deutsche Biographie szerint 1851-ben halt meg!), így elvesztette magyar állampolgárságát, és mivel nem tett hűségesküt, még a kiegyezés után sem (amelyet, mint tudjuk, nem támogatott), nem térhetett haza, nem lehetett országgyűlési képviselő sem (sajnos)…

Pécs Főtér a 19. század közepén (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)